Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szakmai Egyesület Műemlékeinkért

2010.02.03

”Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak csepp a tengerben, a nélkül a csepp nélkül, azonban sekélyebb volna a tenger.”

Kalkuttai Boldog Teréz

Szakmai Egyesület Műemlékeinkért

Alapítva: 2007-ben


Az egyesületet a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága néhány munkatársa alapította meg, azzal a céllal, hogy tevékenységével segítse a hazai épített kulturális örökség védelmét, megóvását, fenntartását, és minél nagyobb körben történő népszerűsítését, együttműködésben a költségvetési intézményekkel, valamint más civil szervezetekkel. Tevékenységével hozzájárul a támogatott műemlékek látogathatóvá tételéhez, környezetének rendbe hozásához, rendben tartásához. Népszerűsítésük érdekében kulturális, ismeretterjesztő, illetve igényes szórakoztató programokat, esetenként alkotó és ismeretterjesztő táborokat is szervez valamennyi korosztály számára. Tevékenységével igyekszik bevonni a nemzet tagjainak széles rétegeit a műemlékvédelembe, az adott műemlék által képviselt művelődéstörténeti hagyományok ápolásába például önkéntes munka szervezésével. A műemlékekkel kapcsolatos művelődéstörténeti ismeretek közkinccsé tétele céljából kiadványok megjelenését segíti. A turistaforgalom-emelkedés elősegítésével hozzájárul a műemlékek fenntartásához, többek közt a műemlékekben vagy közelükben információs pontok létrehozásával, vagy a műemlék környezetében található nevezetességek, látnivalók megismertetésével.


Kép

Szakmai Egyesület Műemlékeinkért

1031, Budapest, Váci Mihály tér 3

Adószám: 1 8 1 2 8 4 9 3 - 1 - 4 1;

Bankszla: 16200209-00119971

Villanyposta: szem.2007@gmail.hu

www.szem.eoldal.hu

 

 

 

A mappában található képek előnézete Rendezvényi előkészítő munkák 2009

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.